Leitner Levente - WATERWORLD

Leitner Levente - WATERWORLD

József Attila szerint csak másban moshatod meg arcodat, Pilátus mégis elég volt egyedül ahhoz, hogy mossa kezeit. Az emberiség közös bűneitől az özönvíz tisztít meg, de egyéni feloldozást csak egy pap adhat a keresztelőmedence fölött, mint boszorkánynak az istenítélet vízpróbája. A svájciak hiába keresik az örök fiatalság forrását Badenben, az úgy hajol el előlük, mint Tantalosz elől a hullámok – Artúr királynak kell lenni ahhoz, hogy szóba álljon velünk a Tó Hölgye. Azt mondják, az eget tükröző kék víz kiveti magából a bűnöst – az Avernus kénes szagot áraszt az Alvilágban, mint a legkeresettebb termálfürdő (nyugdíjas német turisták előnyben), Vénusz pedig kiemelkedik a Földközi-tengerből (a párakabinban orgiázó swingerek védőszentje). Míg az orosz gengszterek a törökfürdőben seftelnek, addig a finnek a szaunázástól a világ legegészségesebb nemzete.
Leitner Levente Waterworld című kiállítása a nyugati igényekre szabott keleti kényelem wellness-élményét tölti fel egyszerre szakrális és profán tartalmakkal. Töviskoronás jakuzzijának örvényeit Mózes választja ketté, és Odüsszeusz lábát valójában nem egy dajka mosdatja, hanem maga Jézus. A fürdővíz bölcsőd és szemfedőd, Seneca egy kádban ülve mutat megbánást.

Kurátor: Fülöp Tímea

A kiállítás 2023. szeptember 11 – október 6. között látogatható.

Nyitva:

hétfő – péntek: 10 – 18

szombat: 10 – 14